Szintek

A Közös Európai Referencia Keret (KER) alapján határoztuk meg, hogy a szintek eléréséhez mennyi óraszám szükséges. Munka mellett tanuló felnőtt tanulókhoz alakítottuk ki az óraszámokat. Szorgalomtól, más nyelvek ismeretétől, képességektől függően változhat természetesen az óraszám.

A Közös Európai Referenciakeret - KER szintek leírásai

A1 A2 B1 B2 C1 C2

 

C2
MEGÉRTÉS

Hangzó szöveg értése

Amennyiben van időm a kiejtéshez hozzászokni, nem jelent számomra gondot akár az élőben hallott, akár a médián keresztül sugárzott beszéd megértése, még akkor sem, ha a sebesség anyanyelvi szintű.

Olvasás

Könnyedén elolvasok szinte bármilyen nyelvezetű szöveget, beleértve az elvont, szerkezetileg vagy nyelvészetileg bonyolult szövegeket is, például leírásokat, szakmai cikkeket és irodalmi alkotásokat.

BESZÉD

Társalgás

Erőfeszítés nélkül vagyok képes részt venni bármely beszélgetésben, továbbá jól ismerem a sajátos kifejezéseket és a hétköznapi nyelvi fordulatokat. Folyékonyan fejezem ki magam, és az árnyaltabb jelentéseket pontosan alkalmazom. Ha elakadok, úgy kezdem újra és fogalmazom át a mondanivalómat, hogy az a többieknek szinte fel sem tűnik.

Beszéd

Világos, zökkenőmentes leírást vagy érvelés tudok megfogalmazni a témának megfelelő stílusban és hatásos logikai felépítéssel, amely a hallgatónak segít a lényeges információk észrevételében és felidézésében.

ÍRÁS

Világos, zökkenőmentes, megfelelő stílusú szöveget tudok írni, pl. bonyolult leveleket, beszámolókat és cikkeket, melyekben a logikai felépítés hatékonyan segíti a hallgatót a lényeges információk észrevételében és felidézésében. Szakmai és irodalmi szövegekről összefoglalót, értékelést tudok írni.